grékó, tévedsz, a görög és néhány évvel ezelőtti magyar költségvetésen lényegében ugyanott voltak a strukturális lukak. Persze mindkét országnak vannak korrupciós problémái (javaslom a görögök uniós pénzek felhasználásával kapcsolatos botrányaira visszaemlékezni), de ez töredéke a költségvetési hiányt okozó tételeknek (persze ettől még vissza kell szorítani a korrupciót). Csak azért hívom fel erre a figyelmed, mert az indulatos offshorozásból arra következtetek, hogy talán kissé hibásan méred fel az egyes problémák pénzügyi hatásait.
A válság előtti időszak adatai alapján ugyanis jóléti kiadásokban Magyarország kb. a GDP 4%-ával költött többet, mint a hozzá hasonló fejlettségi szintű országok, korrupciós folyamatok ekkora lukat pedig külső mérések szerint még a legsötétebb időszakban sem ütöttek a költségvetésen. Ráadásul a magasabb intenzitású támogatáspolitikától nem is a rászorult rétegek kaptak többet, hanem egy rossz hatékonyságú szociális és nyugdíjrendszerben rengeteg alanyi jogon járó juttatás folyt szét. Bármyennyire is fájdalmas bevallani, de ezek a pénzek bizony nagyobb arányban terhelték meg a költségvetést, mint a korrupciós problémák. Ezért szerintem politikai öngyilkosság azt elhitetni az emberekkel, hogy csak a korrupció ellen kell küzdeni, és máris mindenre lesz pénz. Egyébként is az elmúlt egy évben vasszigor alakult ki a korrupciós ügyekkel kapcsolatban, de ettől még bőven van mit tenni a költségvetés további egyensúlyáért.

airmax, köszönöm a svéd példamutatást ami a visszaeső áfa és jövedéki adó bevételeket illeti, ebben még most is elég részletes vizsgálatot végeztünk. Az nyilvánvaló, hogy az adóalap nem az adókulcsok megemelése, hanem általában a belföldi fogyasztás visszaesése miatt lett kevesebb, ez nagyrészt a válság és részben a költségvetési politika eredménye. Ráadásul amit közvetett adók emelésében elvettünk, azt tb és jövedelemadó csökkentésben teljes egészében visszaadtuk, tehát maga az áfa emelés nem csökkenthette a belföldi fogyasztást és az adóalapot, hiszen az fogyasztásra költhető jövedelemként visszakerült a lakossághoz. Részemről már csak ezért sem gondolom, hogy ha 25% helyett 23%-ra emeltük volna az áfát, akkor a belföldi fogyasztás érdemben másként alakult volna, mert nem is emiatt esett vissza, így az alacsonyabb áfából biztosan alacsonyabb bevétel folyt volna be. És éppen ezért ha kisebb lett volna az áfa emelés, kisebb lett volna a munkát terhelő adók csökkentése is, ami biztosan nem tett volna jót a versenyképességnek.
Ami a jövedéki adót illeti, ott valóban még a tavaly tavaszi árfolyamokkal számítva alakítottuk ki az adóterhelést, hiszen a törvényeket a tervezhetőség kedvéért még a nyár elején elfogadtatuk. Ettől függetlenül folyamatosan figyeltük az adóalap változását, miszerint az arányban áll-e általában a belföldi fogyasztásra jellemző folyamatokkal, vagy nagyobb mértékben esik vissza. Az év elején kétségtelenül nagyobb volt a jövedéki adóbevétel kiesése, mint az a fogyasztás visszaesése miatt indokolt lenne, de ez januárról februárra már jelentősen csökkent és jó eséllyel márciusra még inkább csökkenő tendenciát mutat. Ez azt jelenti, hogy a jövedéki adóbevétel kiesés nagyobb része egyszeri jelenség és a tavaly év végi készletezés miatt következett be.
Ettől függetlenül a jövedéki adóbevételek alakulását én is kritikusnak tartom ezért folyamatosan figyeljük az adóalap alakulását és külön témaként meg is akarjuk említeni az átadás-átvételben, hogy ezen a területen akár gyors beavatkozást is érdemes tenni az adótételekben, ha úgy tűnik, hogy az mind a gazdaság, mind a költségvetés számára kedvezőbb lehet.

Azert ne felejtsuk el, hogy a Fidesz ma meg egyszer raerositett a jegyban elnokenek cimzett uzenetre, kvazi vilagossa teve, hogy ez nem csak egy elszolas, hanem egy hatarozott strategia a reszukrol. A piac ezzel egyutt tegnap meg valoban optimista volt, mert mindenki azt varja, hogy a Fidesz jol fogja hasznalni a tobbseget. De en is elmondtam mar sokszor azt a velemenyt, hogy ha viszont hibas politikat folytat, akkor azert az orszag gyorsan es alaposan megbunhodhet a jelenlegi kielezett piaci hangulatban.
Egyebkent az elemzok velemenye ezen tul mar spekulacio, de ebben az esetben szerintem Londonbol, ahol kozelebbrol latszanak a piacot mozgato befektetok, illetve ahol az elemzoket kevesbe befolyasolhatja a valasztasok utani hangulat es a “wishful thinking” szerintem most precizebben merhetok fel a kockazatok.

Kedves Lázár György, a választ el lehetne intézni Gaál Csaba hivatkozásával, de nem szeretném, mert egyrészt nem pontos, hiszen a svéd válság során is kialakult egy külföldi deviza alapú adósságállomány a magánszektorban, bár ez nem igazán előzménye volt a válságnak, inkább annak során következett be. Másrészt viszont szerintem a kérdés feltevése is félrevezető. Hiszen azt jelezte, hogy a svéd politika a válságkezelésnek azt a módját választotta, amikor a hazai veszteségek elszámolása mellett az ország export versenyképességét igyekezett javítani (adópolitikával és árfolyampolitikával), s nem a belföldi fogyasztáson, hanem az exportért való versenyben igyekezett növekedést elérni. Nos, mi éppen ugyanezt a logikát követtük. Sőt lényegében ezt még Ön is elismeri a kérdésében, amikor jelzi, hogy a mi kilábalásunk más országok, jelentős arányban valóban a német exportpiacok alakulásától függ. Magyarán nem hogy eltérő, de logikájában teljesen azonos irányban haladt a hazai és a svéd válságkezelés. Az adórendszer átalakult, az árfolyamok a válság előtti szinthez képest gyengültek és mindenki (már aki semleges elemzőként nem politikai véleményt mond és ért is az ilyen elemzésekhez) az export versenyképességünk mérhető növekedéséről számol be. A svéd és a hazai példa között tehát nem a gazdaságpolitikai alaplogika a különbség, hanem az, hogy mi a válságkezelést akkor kellett, hogy elvégezzük, amikor az egész világ recesszióba zuhant, így az export versenyképesség javítása sokkal lassabb kilábalást alapozhat meg. Az igazi különbség tehát, hogy nekünk egy világgazdasági válság közepén kellett hasonló gazdaságpolitikai logikával egyensúlyoznunk, szemben azzal a svéd intézkedéscsomaggal, amely egy sokkal kiegyensúlyozottabb világpiaci helyzetben végezte el az országon belüli nehéz intézkedéseket.
Ami pedig az egyes intézkedéseket illeti, bizony a svéd költségvetési politikai is arányaiban akkora strukturális egyenlegjavulást ért el egy választási ciklus alatt, mint amekkora nálunk összesen 2006-től 2010-ig bekövetkezett és még megoszlásában is hasonló volt a miénkhez, mert legnagyobb részt kiadáscsökkentésből, és bizonyos hányadban a kamatfelárak csökkenéséből származó megtakarításokból állt. Az persze kétségtelen, hogy miután az akkor válságkezelés ki tudta használni a növekvő világgazdaság adta lehetőségeket, az egyenlegjavulásnak bizonyos részét az exportvezérelt (és hangsúlyozottan nem a belső piac élénkítéséből fakadó) növekedésből származó adóbevételek adták, de jelezném, hogy az idei 5% feletti exportnövekedésünk nálunk is azt jelzi, hogy az exportpiacaink importkeresletének bővülésénél lényegesen nagyobb arányban nő az exportdinamikánk, ami tehát jelentős versenyképességi javulást mutat (ennek adórendszerbeli okait már számtalanszor leírtam, de úgy tűnik sokat kell még ismételni majd). Mindez az elmúlt egy évhez hasonló irányú adópolitika folytatása esetén ugyanazt az esélyt mutatja a jövőre nézve, mint amit a svédek kihasználtak, ha a világgazdasági folyamatok is kedvezően alakulnak. Anélkül viszont kétségtelenül kevésbé számíthatunk robbanásszerű exportvezérelt gazdasági növekedésre, ahogy a svédek sem számíthattak volna annak idején, ha ilyen gazdasági környezetben kellett volna a válságkezelést elvégezniük.
Az árfolyampolitikát illetően sem tartom korrektnek a megállapításokat, hiszen a válság előtti árfolyamhoz képest jelentősen gyengébb a forint, ezt érthetetlen módon sokan elfelejtik, miközben 2008 válság előtti időszakaihoz képest olyan mértékű gyengülést mutat még a jelenlegi árfolyam is, ami mérhető hatást gyakorol az ország versenyképességére. Abban pedig gondolom egyetértünk, hogy a fejlesztések, az innováció, a hatékonyság és termelékenység javulásának ilyen árfolyamgyengülést követő esetleges, bár remélhetőleg nem fenyegető elmaradását nem lehetne folyamatosan mértéktelen árfolyamgyengítéssel kompenzálni, az éppen, hogy tartósítaná a szerkezeti lemaradásainkat mert teljes egészében kiölné a versenyre való készséget és képességet. Ráadásul Gaál Csaba által is idézett részletes elemzés szerint bizonyos mértéken túli árfolyamgyengítés már fordítva sül el, és akár ronthatja is a versenyképességet. De tényleg ne feledkezzünk meg róla, hogy az árfolyampolitika hagyott bizonyos mértékű gyengülést, csak nem korlátlan mértékben. De láthatóan meglehetősen régóta tart a kamatcsökkentési ciklus (például a tavaly év végi árfolyamkilengések közepette sem ért véget, javaslom egyébként az akkori nyilatkozataimat visszakeresni, ami jól mutatja a viszonyunkat az árfolyamkérdéshez). Ehhez képest a svédek annak idején azt a döntést hozták meg, hogy feladták a kötött árfolyamrendszert, ami nekünk már rég nem is volt. Emellett viszont tévedés, hogy bármilyen mértékben kitették volna ezzel a bankjaikat a korlátlan veszteségnek, miután teljeskörű állami garanciát vállaltak a bankokkal (és nem az ügyfelekkel) szemben a rossz hitelek mögött. Azonban a kötött árfolyamrendszer feladása az árfolyampolitika egy korábbi fázisát érintő intézkedés, s nem igazán vethető össze a mi lehetőségeinkel, ahol már eleve nem is volt kötött az árfolyam.
Ezzel együtt az árfolyampolitika kapcsán is meg kell érteni, hogy a válság időszakában a lépések megételénél érthető a szokottnál akár nagyobb óvatosság is, miután egy hibás döntés hatványozott károkat képes okozni. Személyesen volt, hogy megosztottam a magánvéleményem a jegybankkal az árfolyampolitikáról, de miután ez jelen viszonyok között érintheti a kamatcsökkentés ciklusát és menetét is, hivatalosan ilyet soha nem tehettem és tehetek, hiszen az a jegybanki függetlenséget sértené. De még ezek a beszélgetések is legfeljebb szinte stilisztikai részleteket érintettek, s nem a folyamatok irányát. Eközben a jegybank a tavalyi év végi kamatszinttel meghaladta a korábbi elemzői várakozásokat, és egészen mostanáig, amikor a hatalom felé tartó politikusok megint megmutatták, hogy politikai rövidlátásért Magyarországnak nem kell a szomszédba mennie (lásd a jegybank elnökének személyével kapcsolatos nyilatkozatokat) jó esély volt a további csökkentésre is, ami megint csak nyilván nem az árfolyam erősítésének irányába hat. Már csak ezért is gondolom, hogy a kérdés nyitott kapukat dönget. Amit tehát számonkér a politikán, azt a politika igyekezett és igyekszik teljesíteni, mind adópolitikában, mind árfolyampolitikában, de természetesen a világválság sajátosságaira és kockázataira is figyelemmel, ahhoz illeszkedő időzítésben és mértékben, illetve lehetőleg olyan arányban és egyvelegben, ami a versenyképességet a lehető leginkább javítja.

Ami pedig a 2008 őszi feltételezett spekulációs támadásokat illeti, melyeket a kamatemelés kivédeni hivatott, javaslom a közelmúlt PSZÁF határozatait és bírságait ezzel kapcsolatban visszakeresni. Ezek ma már olyan arányban mutatják az ilyen ügyletek korábbi tényleges piaci jelenlétét és az akkori árfolyammozgásra gyakorolt hatását, amit eredetileg magam sem gondoltam volna. Igen szomorú részleteket hallhattam magam is 2008 őszéről, amikor arra is volt példa, hogy nagy pénzügyi intézmény tréderei úgy készültek az adott nap délelőttjére nagyobb szerződő partnereikkel tervezett elszámolásra, hogy egész reggel ütötték a forintot, majd a kialakult árfolyammal gyorsan elkészítették azt az elszámolást, amelyen szerződő partnereik (jellemzően hazai intézmények) kezelhetetlen árfolyamveszteséget szenvedtek (volna) el. Utólag csak az vigasztalhat mindenkit, hogy akiről ilyesmi kiderült, az már nem dolgozik a helyén, de az árfolyam akkori alakulása ettől függetlenül komoly kockázatokat rejtett magában, ami ellen védekezni kellett.

NightLord, szerintem nem olvastad végig a beszélgetést, ha arra a következtetésre jutottál, hogy úgy beszélek, mint egy szocialista politikus. Utólag vettem észre, hogy a VG Online még külön cikket is csinált abból, amiket leírtam, külön kiemelve, hogy a Fideszről egyébként azt állítottam, hogy 2002-ig nagyjából jó kormányzati teljesítményt nyújtottak, illetve hogy milyen keményen kritizáltam a 2002-es és a 2006-os szocialista kormányzati intézkedéseket. Lehet, hogy én nem ismerek elég szocialista politikust, de akkor kérlek, mutass néhányat, aki így szokott fogalmazni Abban sem vagyok biztos, hogy nagyon örültek, ha olvasták a VG Online cikkét, de ezt sem tudom pontosan, mert jó ideje már egyáltalán nem töltök időt szocialista (vagy bármilyen más) politikusok között, különösen, amióta nem ülésezik a Parlament.

Egyébként meg nem pontosan értetted, amit a Fidesznek címeztem. Szó nincs róla, hogy elvárnám, hoyg a választók előtt nyilvánosan dícsérjenek. De ennek szándékosan és akár manipulatív módon az ellenkezőjét csinálják, tudatosan összemossák az elmúlt nyolc évet, miközben nyilvánvaló, hogy kritizáltam én eleget a minket megelőző időszakot, és éppen azért vállaltam a miniszterséget, hogy másképp csináljam.
De az eredeti felvetésem még csak nem is erről szólt. Hanem arról, hogy nem a választók előtt, hanem pl. egy zárt ECOFIN ülésen vajon mennyire várhatunk a következő kormánytól legalább annyira korrekt és elfogulatlan megnyilvánulásokat, melyeket más európai országok kormányai szoktak tenni. S ehhez a kérdéshez már semmi köze a választóknak címzett politikai propagandának.

Azon meg nem érdemes vitatkozni szerintem, hogy más kormány mit csinált volna 2002 után. A gazdasági pálya felborításáért a választások után felállt kormányt terheli a felelősség, de az akkor teljes politikai elit részt vett a saját módján és eszközeivel az ámokfutásban. Szűk gazdaságélénkítésnek persze lett volna értelme, de ezt a mértéket szerintem már 2001-ben átléptük, 2002-ben meg végképp. Ráadásul szerintem nem szabad összekeverni a jóléti intézkedéseket a gazdaságélénkítéssel, amit a bulvárközgazdaságtan sajnos sokszor elkövet, amikor úgy tesz, mintha nagyobb költségvetési hiányból automatikusan nagyobb gazdasági növekedés fakadna. Erre a sokszor hibásnak bizonyuló elméletre Magyarország 2002-től kezdődően igen csak rácáfolt (hely hiányában most hadd ne fejtsem ki miért, hosszú előadásokat tartottam már róla, kár, hogy nem hallgattak bele, akik a mostani gazdaságpolitikát fogják csinálni).